(csak azokat a dalokat elemzi, amiket
eddig nem kaptunk meg single-ként)
November 4-én meghívást kaptam, hogy
vegyek részt egy From Zero album meghallgatási party-n.
Amennyire precízen lehetséges
megpróbálom leírni nektek a dalokat és végigvezetlek titeket ezzel az
összefoglalóval, miközben dalonként értékelem az albumot elejétől a végéig.
De mielőtt belekezdenék, valamiről
mesélnek kell nektek. ami a listining party elején történt:
A zene hirtelen megszakadt. Az ajtók
kinyíltak és Mike ,Phoenix, és Colin beléptek a teremte.
Ez egy varászlatos pillanat volt,
telefon nélkül, mert azt tilos volt használni a teremben, így csak beszélni
tudtam velük és néhány benyomást szerezni:
A banda nehéz időket él meg a
visszatérés miatt. Tényleg meglepődtek azon, hogy a közönség milyen
lelkesedéssel fogadta az első single-t. Mike aztán azt mondta, hogy nem hitte
volna, hogy a projekt végül elérkezik ide. Azt mondta úgy érzi csak a Linkin
Park lehetett képes arra, amit véghez vittek és ilyen a valódi Linkin Park
szellemiség. Emilyevel és Colinnal dolgozni fantasztikus. A jövő még rengeteg
dolgot tartogat számukra. Aztán Colin arról kezdett el beszélni, hogy messze ez
volt a legnagyszabásúbb projekt, amin életében dolgozott…
Utána a listening party ténylegesen
elkezdődött.
Ha csak egyet kéne mondanom, azt
mondanám, hogy ez a The Hungtiny Party és az A Thousand Suns keveréke. Vannak
olyan jellegű utalások az albumon, amik a banda legnagyobb slágereire
emlékeztetnek.
„From Zero” (Intro): Az első 22
másódperc gyorsan elszalad. Az intro egyfajta mennyei hangzással indul, mint
amilyen a filmekben szól a templomokban. Aztán egy beszélgetés részlete
hallható, amiben az album címéről beszélnek. És vigyázz, úgy hiheted, hogy
Emily beszél, de nem, valójában Mike az.
„Cut The Bridge”: Ez a dal benne van a
top hármamban az albumról és nem a harmadik. Nagyon rockos hangzása van
Gitárral indul, aztán berobban a dob. A kemény dobok végigszaladnak az egész
dalon és ez igen súlyosnak hat. A háttérben szóló hangszeres játék egyszerű, de
érződik rajta a munka. Kétségtelenül rábólintasz majd. Klasszikus Linkin Park.
A dal egy rövid Mike verzével nyit, olyasféle húzással, amilyet a Post
Traumatic albumon hallhattunk tőle… Mike Colin súlyos dobjátékával teljes
összhangban hozza a verzét. Emily valamennyire megtörti a dal dinamikáját
éneklésével, ami aztán a kirobbanó refrénhez vezet, ami így kezdődik: „Cut The
Bridge”. A refrénben Emily éneke és Mike „Cut It Down, Cut It Down”-ja
váltakozik. És Emily jól csinálja, a Linkin Park vibe-ot hozza. Aztán ugyanez
ismétlődik meg a második verze és második refrén alatt. A bridge, mint ahogy
azt a Linkin Park daloktól megszokhattuk már, más. Mike énekének hátterében
olyan taps szól, mint a Given Up elején. Aztán ez a dobokkal együtt egyre
nagyobb intenzitásúra gyorsul, amíg bele nem robban az utolsó refrénbe.
„Casuality”: Ez engem a „Keys tot he
Kingom”-ra emlékeztet punkos verizóban. Mintha a Dead Sara és a Linkin Park
tökéletes összeolvasztása lenne. Emily intenzív scream-jével indul. Az első
verze Mike-é és most első alkalommal ő is screamel. Egyfajta Sum 41 garázs rock
érzete van egésznek. Emily screamj-el az egész dalban, szünet nélkül,
intenzíven – színtiszta pogo hangzás. A „Casuality” élőben maga lesz a
megtestesült káosz. Rövid, 2:20, de egy pillanatra se állhatsz meg levegőt
venni. Ez Emily képességeinek egyfajta megvillantása. Úgy gondolom a hívek
szeretni fogják. Könnyedén nevezhető az album legkeményebb tételének.
„Overflow”: Ez a dal nagyon egyedi, de
megoszthatja a rajongókat. Misztikus vibe-ja van. Egyébként ez Phoenix kedvenc
dala és Mike szerint a legkomplikáltabb dal az albumon, amit nem egyszer
újraírtak. Nagyon futurisztikusnak érzem. Egyfajta kísérleti hangzással indul,
Mike hangjával a háttérben valahol a Meteora dalokra is emlékeztet. A hangzás
nagyon lassan épül fel bármiféle kitörés nélkül. Ez egy nagyon lassú, hipnotikus
dal, ami garantáltan hangulatba hoz téged. Ha egy képpel kéne jellemeznem ezt a
dalt azt mondanám, hogy az album borítója tökéletesen jellemzi. Ez egy olyan
utazás, amiben Mike és Emily hangja együtt áramlik. Ez kétségkívül egy új
stílusa a bandának és ahogy Phoenix mondta ez egy olyan irány, amit mindig ki
akartak próálni, de először a mestereivé kellett válniuk.
„Two Faced”: Ez kétségtelenül a „One
Step Closer” 2.0. Csak még kiforrottabb és modernebb. Feszes gitárral indul,
amibe Emily óriási screamje kapcsolódik be. Mike egy olyan verze rappel
jelentkezik, ami a „One Step Closer”-re is ráillene, ugyanaz a flow. Nagyon
erős hangsúly van a basszuson és a dobokon. Aztán Emily ezzel a sorral nyitja
meg a refrént: „Two face cut in the middle”. Nagyszerű ritmus, az éneklés és
screamelés keverésének szerkezetével. A dal benneragad a fejedben. Mike egy
második verze rappel tér vissza, aztán következik egy nagyon érdekes bridge,
ami erősen fokozza a feszültséget. Emily majdnem acapella énekel, egyszerű gitárkísérettel,
amit egy erőteljes scream és Joe szkreccselése követ. Ez tényleg a „One Step
Closer” 2.0… Élőben feje tetejére fogja állítani a helyet. Azt mondanám ez
kommersz metál.
„Stained”: Ez akár az „A Thousand
Suns”-on is helyet kaphatott volna. Mike rappelésének és éneklésének
váltakozásával indul, egy olyan ritmussal, amire akkorát bólintasz, hogy leesik
a fejed. Aztán Emily egy grandiózus refrénnel lép be csodálatosan hozva a
„Stained” sort. Nagyon melódikus, tele érzelemmel a hangjában. Mike egy ugyanolyan
jellegű második verzével folytatja, mint az első verze. Ez a dal az „Over Each
Other” rock verziójára hasonlít Mike-al. Tudom, hogy ez így kicsit erős
hasonlatnak tűnik, de az érzelmi vonal az ugyanaz. Nem lepődnék meg rajta, ha
ez a dal is kapna egy klipet…
„IGYEIH”: Nagyon rock orientált dalt.
Még kommerszebb, mint az előző… Emily az elejétől screamel – éppen, hogy csak
levegőt kapsz. Ez megint egy olyan dal, ami összeolvasztja a Dead Sara-t és a
Linkin Park-ot. A verzékben Emily énekel, Mike pedig rappel. A refrén
szintiszta scream, ahol Emily ezt üvölti: „I Gave You Everything I Had”. A
ritmus masszív és Mike és Emily duója igazán nagyszerűen működik itt. A dal egy
jól felépített outroval zárul, Emily kirobbanó screamjével…
„Good Things Go”: A legutolsó dal az
albumon, de nem a legkevésbé jelentékeny. Ez a dal könnyedén felférhetett volna
az „A Thosuand Suns” albumra is. Végig fantasztikus flow-ja van. Eléggé
csendes, de felemelkedik, ahol kell. Igazi Linkin Park 2.0. Ez az a dal, amit
éjszaka, vezetés közben hallgatsz és bólintasz a fejeddel. Nosztalgikus, arra
késztet, hogy elgondolkozz az életen. Ugyanazon a vonalon mozog, mint az „Over
Each Other” vagy a „Stained”. Nagyon kiforrott a hangszerelése. Mike rappel és
énekel az első verzében, amire Emily nagyon finoman énekel a háttérben. Nagyon
behúz a hangjuk, és csak bólogatsz és bólogatsz. A refrént száz százalékban
Emily énekli és fantasztikus. Nagyszerű magaslatokat üt meg screamelés nélkül.
A második verze ugyanazt a metódust követi, mint amilyen az elsőé. Nagyon
kellemes dal és másodikra tudni fogod a refrént és a fejedben marad. A zárás
fokozatosan épül a tetőponton Emily hangjával.
A videó-elemzés:
