A Rick Rubin: In the Studio című könyv „Linkin Park – Minutes to Midnight” című fejezete magyarul

A Rick Rubin: In the Studio című könyv Rick Rubin zenei producer pályafutását és munkamódszereit mutatja be, különösen azokat a kreatív és zenei folyamatokat, amelyekkel legendás előadókkal dolgozott együtt több mint két évtizeden keresztül. A könyvet Jake Brown nashville-i zenei életrajzíró írta, aki számos könyvet publikált híres zenészekről és producerekről, a kötet 2009-ben jelent meg az ECW Press gondozásában. Eredeti nyelve angol, jelenleg nincs hivatalos magyar fordítása.

A kiadvány Linkin Park – Minutes to Midnight című fejezete az MTM album születésének történetét, munkálatainak körülményeit foglalja össze.

Ez a fejezet olvasható lentebb magyarul.

***

 

A Linkin Park már korábban is hatalmas sikereket ért el a nu metal és rapcore keverékével a Hybrid Theory és Meteora című albumokon. 2006-ban a zenekar elkezdett dolgozni következő stúdióalbumán, a Minutes to Midnight-on a Warner Bros. kiadóval, és új hangzások felfedezésére törekedtek ahelyett, hogy megismételnék a korábbiakat. „Visszatekintettünk arra, amit eddig csináltunk” – mondta Mike Shinoda, a Linkin Park tagja –, „és úgy éreztük, hogy ezt a hangzást már kimerítettük. Könnyen tudtuk másolni, más zenekarok is könnyen tudták másolni, és egyszerűen tovább kellett lépnünk.” Shinoda úgy vélte, Rick Rubin lenne a legmegfelelőbb producer a zenekar számára, mivel rengeteg különféle műfajú előadóval dolgozott már együtt. „A mi stílusunk alapja a műfajok zökkenőmentes ötvözése. Így ki lehetne jobb producer a következő Linkin Park-albumhoz?” – mondta a Rolling Stone-nak, amikor bejelentették az együttműködést. A Linkin Park tagjai összeállítottak egy listát lehetséges producerekről, és Rubin neve szerepelt a lista élén. Az énekes, Chester Bennington így fogalmazott: „Ha nem gondolsz arra, hogy Rick Rubinnal dolgozz, akkor valószínűleg hülye vagy, érted mire gondolok?! Megkerestük, és miután találkoztunk vele, nem is találkoztunk mással. Zeneileg és szövegileg is fel akarta kavarni az állóvizet, és mi is új irányt kerestünk, tudtuk, hogy ő el fog juttatni oda minket.”

DJ Joseph Hahn így nyilatkozott a zenekar weboldalán: „Szerencsénkre Rick Los Angelesben él, így találkozhattunk nála, beszélgettünk zenéről, életről, dalszerzési módszerekről – laza, kötetlen beszélgetések voltak, hogy megismerjük egymást. Ő is kedvelt minket, mi is őt, és egyre inkább úgy tűnt, hogy van értelme együtt dolgozni.” Chester Bennington így beszélt Rubinról: „Azt akarta látni, mennyire vagyunk nyitottak arra, hogy máshogy közelítsük meg a zenealkotást. Azt mondta: ‘Olyan zenét csináljatok, ami inspirál benneteket, függetlenül attól, hogy mit gondoltok arról, hogyan kellene hangzania.’”

Shinoda a Linkin Park hivatalos oldalán írt üzenetében így fogalmazott: „Olyan embert kerestünk, akinek tapasztalata van sokféle zenei stílusban, és akinek a zenei ízlése olyan sokszínű, mint a miénk. Mivel Rick olyan előadókkal dolgozott, mint a Red Hot Chili Peppers, Slayer, Beastie Boys, Neil Diamond, Jay-Z és Johnny Cash, nyugodtan kijelenthetjük, hogy elég sokoldalú. A többiek rám bízták a produceri feladatokat a mi oldalunkról, így a következő lemezen az áll majd: ‘Rick Rubin és Mike Shinoda’. Nagyon hálás vagyok a srácoknak, hogy megbíznak bennem ezzel a megtiszteltetéssel és kihívással kapcsolatban – nagyszerű lemezt fogunk csinálni. Ami a hangzást illeti, a stílusunk és személyiségünk felismerhető lesz benne, de mindenképp ki akarunk lépni a komfortzónából és valami újat, mást létrehozni. Olyan zenét szeretnénk csinálni, ami megőrzi azt, amit a rajongóink szeretnek bennünk, de új hangzásokkal és stílusokkal gazdagítva azt.” Rick Rubinnal együtt producerként dolgozni mérföldkő volt Shinoda számára. „Az ő zenéin nőttem fel, és most együtt dolgozni vele, hogy a mentorom lehet, hatalmas dolog” – mondta a Rolling Stone-nak.

Rick Rubin így nyilatkozott az MTV-nek, miközben a zenekar az albumon dolgozott: „Valóban újraalkotják önmagukat. Nem hangzik rap-rocknak. Nagyon erős dalszerzés jellemzi. A zenekar tagjai azt mondják, hogy ez túlszárnyalja mindazt, amit eddig csináltak – teljesen más megvilágításba helyezi őket, és ezt nagyon szeretik. Nagyon dallamos. Ez egy progresszív lemez.” A projekt elejétől világos volt, hogy a Linkin Park nem akarja „teljessé tenni a trilógiát” egy harmadik, ugyanolyan hangzású albummal. Rubin ezt mondta a zenekarnak: „Bármit gondolsz arról, hogy mit akarnak hallani a rajongók, vagy hogy milyen zenét kell csinálnotok – felejtsétek el. Dobjatok ki mindent az ablakon, mert semmi sem számít. Csak az a fontos, hogy olyan zenét alkossatok, ami inspirál benneteket.” Ez az a tanács volt az, amit a banda hallani akart: a producer kalandvágyó természete és a zenekar határfeszegetési szándéka csodákat tett. Bennington így fogalmazott: „Hatalmas távolságokat tettünk meg azért, hogy megváltoztassuk a hangzásunkat, megtanultuk, hogyan írjunk dalokat anélkül, hogy tönkretennénk azt, amit eddig létrehoztunk.”

A zenekar a rap elemek háttérbe szorításával kezdte a változást, kiemelve Mike Shinodát hagyományos szerepéből. Bennington így emlékezett vissza a Rolling Stone-nak: „Mike azt mondta, hogy saját magát írta ki a lemezből. Nincs sok Mike ezen az albumon – néhány dalban rappel, néhányban énekel, sok harmóniát énekel, sokat gitározik. És ugye ő volt a producer is. Szóval érdekes volt. Eleinte kérdezgettem, hogy ‘Hé, mit csinálsz? Talán kéne pár rappelés, vagy több belőled.’ És ő azt mondta: ‘Nem, nem, nem. Ez most rólad szól, haver.’”

A zenekar teljesen nyitott volt Rubin javaslataira. „Mindent, amit Rick mondott, komolyan vettünk” – mondta Bennington. „Nagyon tiszteljük őt, kiváló ízlése van a zenében, és remek hallása, így ha azt mondta: »Próbáljuk ki ezt az ütemet«, akkor tényleg mindent kipróbáltunk.” Az egyik legfőbb javaslata Rubinnak az volt, hogy alapjaiban változtassák meg a Linkin Park dalírási folyamatát. Brad Delson szólógitáros az Entertainment Weekly-nek így nyilatkozott:
„Már több lemezt készítettünk, és úgy vágtunk bele ebbe a folyamatba, hogy azt hittük, tudjuk, mit csinálunk. Korábban mindig megírtuk a zenét, felépítettük a szerkezetét, szinte teljesen készen volt, és csak a legvégén került sor az éneksávokra. Chesternek és Mike-nak pedig az a stresszes feladat jutott, hogy olyan dallamokat és szövegeket találjanak ki, amelyek felérnek a zenével. Ez alkalommal Rick nem akarta, hogy bármit is csiszolgassunk. A dalokat a legnyersebb formájukban vizsgáltuk meg, hogy lássuk, működnek-e. És ha nem, továbbléptünk, és írtunk egy új dalt.”

Bennington így beszélt a folyamatról: „Ez szórakoztató. Mindannyian lehetőséget kapunk arra, hogy kreatívan kifejezzük magunkat és hozzátegyünk valamit. Egyénileg dolgozunk ki ötleteket, aztán összeülünk zenekarként, és együtt dolgozunk rajtuk. Közösen döntjük el, hogy milyen irányba menjenek a dalok. [A dalszerzés korai szakaszában] először egyénileg dolgozzuk ki a saját részeinket. Mindenki megírja a saját hangszerének szólamát. De minden héten tartunk egy zenekari megbeszélést, és sok mindenen párban dolgozunk. Minden héten összejövünk a stúdióban, és meghallgatjuk egymás anyagait. Ezután közösen döntjük el, mit tartunk meg, mit változtassunk meg, és segítünk egymásnak abban, amin éppen dolgozunk.”

David „Phoenix” Farrell basszusgitáros így nyilatkozott a dalszerzésről: „Szerintem az ember mindig arra törekszik, hogy megírja a ‘tökéletes dalt’. Azt hiszem, bármikor leülök dolgozni valamin, ez az alapvető cél, nem? A Hybrid Theory számunkra mindig különleges helyet fog elfoglalni a szívünkben, mint az első album, és mindannak a kezdete, amit akkor csináltunk. A Meteora pedig ennek a folytatása volt, amikor elkezdtünk igazán kitörni a megszokott keretekből, és új utakat keresni a dalszerzéshez – új hangzásokkal, új hangnemekkel kísérleteztünk, amik addig nem voltak jellemzőek ránk, és ez tényleg megnyitotta számunkra az ajtót ahhoz, hogy megírjuk azt az albumot, amin most dolgozunk.”

„Ami azt illeti, hogy már képesek vagyunk nyugodtan azt mondani: »Tudod mit, üljünk le zenét írni, és válasszuk ki azt, ami a legjobban tetszik abból, amit alkotunk«, függetlenül attól, hogy ‘Linkin Parkosan’ hangzik-e vagy sem – és ez az, ami történik vele. Pontosan ezt csináljuk most ezzel az albummal. Szerintem még mindig benne van a mi hangzásunk, de közben teljesen más a hangulata – sok minden másképp működik rajta, és vannak rajta olyan dalszöveg témák, hangulatok és érzések, amik teljesen újak és izgalmasak számunkra.”

A srácok különböző szerepeiről a Linkin Park dalainak megalkotásában Bennington így nyilatkozott: „Általában Mike és én írjuk a dalszövegeket, a többiek pedig ezekhez írják meg a saját részeiket. Brad nagyon jó a dalok szerkezetének kialakításában. Ez nyilvánvalóan rengeteg munka.” A dalszövegírás megosztása Bennington és Shinoda között jól működött – mondta Bennington. „Mindkettőnknek megvannak a saját személyes témáink, amikről írunk, szóval néha a dalok külön kezdődnek, majd összerakjuk őket és közösen dolgozunk rajtuk. De mindkettőnknek vannak olyan dalai is, amiket teljesen egyedül írtunk. Általában belejavítunk egymás munkáiba, és onnan folytatjuk.”

Shinoda úgy találta, hogy az általa írt dalok dallamosabbak lettek, kevésbé rapszöveg-központúak – talán a társproducer, Rick Rubin hatására. Rubin arra bátorította a Linkin Parkot, hogy hallgassanak más típusú zenéket az album készítése közben, például Pink Floydot, Elton Johnt, King Crimsont vagy az Emerson, Lake & Palmert, többek között.

Shinoda a Billboard-nak így nyilatkozott: „Amiért imádom Rick-et, az az, hogy kiszámíthatatlan. Meghallgat egy dalt, és előáll egy olyan ötlettel, ami teljesen a semmiből jön, de mégis van értelme, és jobbá teszi a dalt.”

Egy évnyi dalszerzés során, a banda becslése szerint, 150 kész demó született. Rubin büszkén érezte úgy a felvételek megkezdése előtt: „Ezek igazán gyönyörű dalok. Túlszárnyalták önmagukat.”

Shinoda a producerükről így beszélt: „Rick legbelül annyira sok mindent megért. Nem kell rajta gondolkodnia. A stúdióban nincs tudatos tervezés – csak érzés van.”

Shinoda összehasonlította Rick Rubint Don Gilmore-ral – azzal a producerrel, aki a Hybrid Theory és a Meteora lemezeken dolgozott: „Donnal nagyon szórakoztató volt együtt dolgozni… mert a stúdióban nagyon bolondos, és izgalmas rocklemezeket készít. Nagyon jellegzetes stílusa van. Rick viszont egy legenda. Ő minden idők egyik legelismertebb producere. Elég, ha egyszer meghallgat egy dalt, és azonnal tud olyan dolgot mondani, amivel jobbá lehet tenni. Minden zenei stílusban otthonosan mozog, és képes igazán lendületbe hozni az ötleteidet.”

A Minutes to Midnight Rubin laurel-canyoni kúriájában került rögzítésre. A kevésbé formális környezet jól illett a Linkin Parkhoz. Delson az Entertainment Weekly-nek így nyilatkozott:
„Ez egy igazán híres — vagy inkább hírhedt — hely. Időtlen hangulata van. Szinte nem is tudod eldönteni, melyik évtizedben jársz. Szerintem ez visszatükröződik a lemezen is — akár a Motown által inspirált dobsávokon, akár a különféle zongorákon, amikkel kísérleteztünk, a vintage erősítőkön vagy a teljesen új elektronikus hangzásokon keresztül.”

Míg a zenekar korábban általában a fő hangszerein játszott, Delson elmondta: „Mind a hatan tényleg bármilyen hangszeren játszottunk ezen a lemezen. Nem voltak határok abban, hogy ki mivel járulhat hozzá a dalok megalkotásához, vagy hogyan. Ez valóban a hatunk közös együttműködésének eredménye.”

A Minutes to Midnight hangzásának létrehozásához a zenekar rengeteg gitárhangzással és stílussal kísérletezett — mesélte Bennington: „Rengetegféle dobfelszerelést próbáltunk ki, játszottunk bendzsón, xilofonon, egy csomó őrült dolgot csináltunk.”

Shinoda hozzátette az indieLondon-nak: „Új módokon írtunk, és olyan hangszereket, eszközöket használtunk, amikkel korábban még nem kísérleteztünk — a vintage gitároktól és erősítőktől a mellotronon át Rick eredeti 808-as dobgépéig, amit még a Beastie Boys első lemezén használt.”

Miközben ezeket az új hangzásokat felfedeztük, Rubin „rengeteg nézőpontot hozott be, és kiváló érzékkel segített bennünket végigvezetni ezen a kihívásokkal teli folyamaton, miközben egy nagyon pozitív és nyitott légkört teremtett” — mondta Delson az Ultimate Guitar-nak.
„Rick tényleg egy olyan ember, aki az egészet látja, az összképet.”

A lemezen Delson Paul Reed Smith gitárokat, valamint vintage felszereléseket használt.
„Olyan cuccokat, mint egy 1950-es évekbeli Stratocaster, egy vintage Les Paul, egy Fender Jaguar, egy Fender Telecaster, és teljesen elhagytam azokat az erősítőket, amiket korábban használtam. Ezen a lemezen nincs Dual Rectifier vagy új Marshall. Főként egy vintage Soldano-t, egy vintage Hi-Watt-ot, egy Sears erősítőt és egy AC-30-at használtam a tiszta hangzásokhoz. Volt egy igazán ritka darab is, amit mi csak ‘Bo Diddley’ erősítőnek hívtunk —
a hangmérnökünk csak egy magazinban látott ilyet korábban. Sosem látott élőben, de sikerült szereznünk egyet, és kibéreltük a felvételekhez. Hihetetlenül tiszta hangja volt.”

Delson más erősítőkkel is kísérletezett: „Rengeteg menő kombinációt találtam az erősítők között. Például egy Soldano-t és egy Hi-Watt-ot használtam együtt, néha pedig belekevertem egy régi JCM800-as erősítőt, ami nagyon egyedi, súlyos hangzást adott. Minden dalhoz másként akartam hozzáállni, nem ragaszkodtunk egy fix beállításhoz. Az számított, hogy mi szól a legjobban.”

Bennington számára az egyik kiemelkedő dal a „The Little Things Give You Away” volt. Úgy nevezte, hogy „ez a csúcsa annak, amit zenekarként elérhetünk”, és így írta le az MTV-nek:
„Ez egy epikus dal, de sok szempontból mégis törékeny. Van benne egy remek akusztikus gitárriff, és a szöveg is nagyon sokat mond. Úgy érzem, ez a dal olyan módon érinti majd meg az embereket, ahogy a Linkin Park még soha. Van benne egy rész, egy váltás, ami a kedvenc pillanatom az egész lemezen. Gyönyörű és időtlen hangzású, egy szuper szintetizátorral... majd Brad [Delson] egy gyönyörű szólóba kezd, ami csak épül és épül, míg végül egy a cappella részre törik szét. Egy hatalmas hangrobbanás, több mint hat percen keresztül — és egyszerűen elképesztő. Alig várom, hogy az emberek hallják.”

Az „In Between” című dal jól példázta a Linkin Park hangzásának számos változását: van benne cselló, samplerezett dobritmus, és Mike Shinoda énekli a fő éneksávot. Bennington az MTV-nek a „Bleed It Out”-ról így beszélt: „Ez egy olyan dal, ami valahol a tőlünk elvárható dolgok határán mozog. Van benne rappelés, egy nagy refrén, de ugyanakkor van benne menő Motown-os dobolás és igazi bulihangulat. Szóval ez is valami más. Szórakoztató.”

A Minutes to Midnight egészéről Bennington így nyilatkozott: „Rick egy sokkal letisztultabb, klasszikus rockos és hiphopos hangzást hozott be. Régi gitárokat és fából, valamint állatbőrből készült dobokat használunk, hogy törzsi hangzást érjünk el. Ez biztosan nem nu metal.”

Delson dicsérte Rubint, amiért „rendkívül okos iránymutatást” adott a zenekarnak a 17 hónapon át tartó munkafolyamat során, amely alatt az album készült. Az Ultimate Guitar-nak Delson így érvelt: „Korábban nagy sikereink voltak olyan dalokkal, amelyeknek meghatározott hangzása és stílusa volt, így teljesen elölről kezdeni, és valami teljesen újat és kipróbálatlant csinálni hatalmas kockázatot jelentett a zenekar számára. De a nagy kockázatokkal nagy jutalom is járhat, szóval reméljük, hogy amikor az emberek meghallgatják ezt az albumot, akkor — amennyire csak lehet — kapcsolatba tudnak lépni mind a hatunkkal… vagyis igazából mind a hétünkkel, ha Rick-et is beleszámítjuk… kapcsolatba tudnak lépni azokkal a dalokkal, amiket kiválasztottunk.”

A Minutes to Midnight megjelenésével a Linkin Park egyértelműen maga mögött hagyta a régi hangzását, és Shinoda remélte, hogy a média és a zeneipar végre elengedi a zenekarra ráragasztott címkét. „Az emberek mindig megpróbáltak minket besorolni a rap/rock sztereotípiába, de mi sosem akartunk tudatosan ennek a színtérnek a részei lenni. Mindig is megvolt a saját személyiségünk, és szerintem ez most igazán látszik ezen a lemezen.”

Bennington egyetértett zenésztársával, amikor a Reuters-nek nyilatkozott: „Még mindig van bennünk hiphop elem, és mindig is lesz. De tényleg eltávolodtunk mindentől, ami nu metalosan hangzik. Tudom, hogy részben mi is hozzájárultunk — legalábbis azt hiszem — ennek a műfajnak a kialakulásához, de utálom ezt a műfajt. Nem akarok mindenki nevében beszélni, de személy szerint elmondhatom, hogy szinte senkinek nem vagyok a nagy rajongója ebből a kategóriából. Van néhány zenekar, akik szerintem nem is tartoznak oda igazán — és mi is egy vagyunk közülük.”

A Linkin Park basszusgitárosa így nyilatkozott: „Valóban kihívtuk magunkat arra, hogy máshogy csináljunk dolgokat, mint ahogy korábban tettük. Szerintem ennek eredményeképpen egy olyan album született, amely érzelmileg sokszínűbb, és organikusabb módon állt össze.”

Delson büszke volt az albumra, és remélte, hogy a zenekar lelkesedése átjön majd a rajongók számára is. Az Entertainment Weekly-nek így nyilatkozott:

„Valójában csak a legőszintébb és legizgalmasabb lemezt szerettük volna elkészíteni — saját magunk számára. Az a filozófiánk, hogy ha mind a hatunknak tetszik egy dal, akkor valószínű, hogy valaki másnak is tetszeni fog a világon. A lemezen minden dal olyan, amit mindannyian szeretünk.”

A 150 megírt dalból 12-re szűkíteni a végső dallistát hosszadalmas folyamat volt (és ez volt az egyik oka annak, hogy ilyen sokáig tartott befejezni az albumot). Rick Rubin — ahogyan más előadóinál is — demokratikus módszert javasolt a dalválasztáshoz.

Bennington a Rolling Stone-nak így mesélt erről: „Volt egy értékelési rendszer mindenre, és szavazás is. Értékeltük az összes dalt, szavaztunk, újraértékeltünk, újra szavaztunk — és ez a folyamat folytatódott újra meg újra. Nagyon fárasztó volt. Néha úgy éreztük, hogy a demokrácia nem is olyan jó ötlet, de a végeredmény az lett, hogy mindannyian egy olyan lemezt vihettünk haza, amely szövegileg erősebb, zeneileg gazdagabb, és nagyon jól megírt. Mindannyian úgy éreztük, hogy: Ezzel tudunk együtt élni. Ez jó.”

És az eladási adatok is visszaigazolták a zenekar értékelését. A Minutes to Midnight 2007 májusában jelent meg, és 15 országban debütált az első helyen, köztük az amerikai Billboard Top 200 Album Chart-on is, ahol az első héten 625 000 példányban kelt el. Az album vezérdala, a „What I’ve Done” által felvezetve a lemez még ugyanazon a héten világszerte platinalemez lett.

 

***

 

fordítás: Szinay Balázs

Az Így készült a Minutes to Midnight című dokumentumfilm magyar felirattal megtekinhető itt: