Egy lépéssel közelebb Rausch Istvánhoz – interjú az első magyar nyelvű Linkin Park-könyv fordítójával

Rausch István

Az alábbi interjúban Rausch István, az első magyar nyelvű Linkin Park-könyv fordítója mutatkozik be és oszt meg velünk érdekességeket a kötettel kapcsolatos munkájáról. 

Szinay Balázs: Azok számára, akik még nem ismernek és a kötet előszavában sem olvastak még erről kérlek, mesélj néhány gondolatban arról mióta vagy Linkin Park rajongó és mit jelentett/jelent neked zenekar, illetve milyen hatással volt a te életedre?

Rausch István: Az átlag Linkin Park-rajongóval ellentétben – az életkoromból adódóan – nálam nem a 2000-es évek elején kezdődött a történet, hanem nagyjából 8-9 évvel később, amikor a Transformers végén meghallottam a What I've Done-t. Mindig is ők voltak az első számú kedvenceim, nincs még egy olyan zenekar, akik ekkora hatással lettek volna rám. Weboldalt működtettem róluk egy időben, a szobám falát is kidekoráltam velük, begyűjtöttem az összes nagylemezüket meg remixalbumukat, órákig álltam a soproni koncertjük előtt az első sorokban, éjjel-nappal hallgattam a zenéjüket, főleg kosáredzések előtt meg után a buszon. Rengeteg emlék fűz hozzájuk, szerencsére jobbára pozitívak, amikből sok erőt merítettem. Egy-egy zenéjük lélekben a mai napig visszavisz engem bizonyos életeseményekhez, pl. nyaralásokhoz. Amikor például meghallom a Burning In The Skiest, az Until It Breakset vagy az Until It's Gone-t, egyből a 2014-es amerikai kirándulásom jut eszembe, mert valahogy ott kaptam rá ezekre a dalokra. Meg ugye az Until It’s Gone akkor friss sláger is volt. Örülök, hogy az előszóban mindezt bővebben kifejthettem. Nem önfényezés volt a cél, pusztán szerettem volna megmutatni, mennyit is jelent nekem ez a zenekar, illetve szerettem volna betekintést nyújtani az olvasónak, hogy hogyan is valósult meg ez a könyv, elvégre nem a szokványos módon született meg (rajongói kezdeményezésről beszélünk).

Szinay Balázs: 2024. szeptember 16-án rukkoltál elő az LPRK Facebook-csoportjában az ötlettel, hogy lefordítod a Jeff Blue-féle Linkin Park könyvet. Miért éppen ekkorra időzítettél és miért éppen ezt a könyvet választottad?

Rausch István: Amikor a zenekar bejelentette, hogy annyi év után újra összeáll, annyira frusztrált lettem az egésztől (én azt szerettem volna, ha lezárnák az egészet), hogy próbáltam a régi zenéikkel csillapítani a frusztrációmat. Egyszerűen nem tudtam megemészteni, hogy láthatunk egy Chester-nélküli Linkin Parkot, ráadásul női énekessel. Úgyhogy elkezdtem állandóan őket hallgatni, úgy, hogy előtte sokáig pihentettem őket, inkább más bandákra fókuszáltam. De ez nem volt elég, valami mást is tennem kellett. Kitaláltam, hogy felélesztem a Linkin Park Magyarország Facebook-oldalt, de ez végül nem jöhetett össze. Akkor mondom lefordítok egy róluk szóló könyvet, azzal valahogy levezetem a feszültséget, amúgy is régi nagy álmom volt, hogy jelenjen meg Magyarországon egy Linkin Park-könyv, és mivel valamiért senki nem akart nyúlni a témához, úgy döntöttem, kezembe veszem a dolgokat. Úgyhogy ez a könyvfordítás egyfajta feszültséglevezetés is volt részemről, bármennyire is viccesen hangzik, amellett, hogy egy régi nagy álmom is volt, hogy jelenjen meg egy könyv róluk hazánkban. És azért Jeff könyvére esett a választásom, mert ő egy olyan ember, aki konkrétan felépítette ezt a bandát, aki ott volt velük hosszú éveken át a -1. naptól kezdve. A többi róluk szóló kiadvány meg többnyire újságírók által internetes cikkekből összeollózott könyvek, amikben véleményem szerint nem sok újdonság van. Egy ilyen könyvet én is tudnék írni, meg te is, meg tulajdonképpen bárki, aki tud angolul és van internethozzáférése.

Szinay Balázs: Mik voltak az első benyomásaid a fordítás alapjául szolgáló kötetről, amikor először olvastad? Milyen gondolatokat, érzéseket váltott ki belőled?

Rausch István: Ritkán olvasok angolul vagy bármilyen idegen nyelven, jobban szeretek magyarul olvasni. De ahhoz, hogy le tudjam fordítani a könyvet, nyilván el kellett olvasnom angolul. Az első benyomásom az volt, hogy Jeff milyen olvasmányosan ír, és mennyire jó a humora. Nem egy száraz, unalmas művet adott ki a kezei közül, hanem egy igényes, jól megírt memoárt, sok új és érdekes háttérinformációval, amiknek a nagy részét eddig nem is ismertük. Volt benne sok szlengkifejezés meg bonyolultan megfogalmazott mondat, ezek kicsit kizökkentettek az olvasásból, mert ezeknek utána kellett járni (többek között ezért se szeretek idegen nyelven olvasni), de ezeket leszámítva nagyon tetszett.

Szinay Balázs: A könyv alapján nehéz eldönteni, hogy a Linkin Park sikere végül is kinek vagy inkább kiknek köszönhető. Te hogy látod ezt?

Rausch István: Ez egy nagyon jó kérdés. Én bátran ki merem jelenteni, hogy ha nincs Jeff Blue, akkor teljesen máshogy alakultak volna a dolgok, és nem született volna meg a Linkin Park, hiába állt tehetséges zenészekből a banda. Szerintem egyértelműen kellett melléjük egy olyan buzgó alak, mint Jeff, aki a legreménytelenebb pillanatokban is próbálta bennük tartani a lelket. Meg hát ugye kellett egy Chester Bennington is, akinek a felfedezése egyébként szintén Jeffnek köszönhető. Vagyis ez így nem teljesen pontos, elvégre neki is úgy ajánlották be Chestert, ő „csak” elintézte, hogy bekerüljön a bandába. De én összességében úgy gondolom, hogy ha nincs Jeff és a kitartása, akkor most ez a beszélgetés sem zajlana kettőnk között.

Szinay Balázs: A szerzővel volt alkalmad beszélni is. Mi volt a benyomásod Jeff Blue-ról, illetve milyen érzés volt hivatalos beszélgetést folytatni vele, miről beszéltetek pontosan?

Rausch István: Jeff rendkívül kedves és barátságos volt az első pillanattól kezdve. Úgy bánt velem, mintha már régóta ismertük volna egymást. Úgy kezdődött, hogy írtam neki egy e-mailt, melyben bemutatkoztam neki, illetve részleteztem, mik a szándékaim a könyvével. Nagyon jólesett, hogy utána nem feledkezett meg rólam, és engem is bevont mindenbe. Értem ezt úgy, hogy engem is megjelölt az Ákossal (Dudich Ákos, a magyar kiadó vezetője – a szerk.) való levelezéseiben, tehát például nekem is alkalmam nyílt belepillantani a szerződésbe, pedig a jogi dolgokhoz nekem abszolút semmi közöm nem volt. Összességében hatalmas élmény volt beszélni olyasvalakivel, aki ekkora szerepet játszott Mike-ék történetében.

Szinay Balázs: Ha jól tudom, a szerződéskötés során volt valami bonyodalom. Ez hogy volt pontosan?

Rausch István: Amikor Ákossal megegyeztünk, hogy én lefordítom a könyvet, ő pedig kiadja, azt mondta, ő majd utánajár a jogoknak az eredeti kiadónál. Megkérdeztem tőle, hogy írjak-e esetleg a szerzőnek, Jeffnek, Instagramon elég aktív, szokott válaszolni kommentekre, hátha válaszol nekem is. Ákostól azt a választ kaptam, hogy nem kell, esetleg akkor, ha elakadás van a kiadóval. Nem sokkal később a legendás rajongó, Balogh Krisztián írt Jeffnek egy kommentet Instagramon, melyben említette neki, hogy az egyik barátja (vagyis én) elkezdte lefordítani a könyvét magyarra. Jeff reagált is neki: azt kérte Krisztiántól, hogy mondja meg nekem, hogy vegyem fel ővele a kapcsolatot. Nos, én kicsit haboztam, elvégre Ákostól azt az utasítást kaptam, hogy csak akkor írjak Jeffnek, ha elakadás van. De úgy voltam vele, egye fene, írok neki. Így is lett. Nagyjából ugyanakkor kaptam választ tőle, amikor Ákos a kiadótól. És ami még érdekesebb volt, hogy mindketten árulták a jogokat! Elég zavarba ejtő szituáció volt, nem tudtuk, mitévők legyünk. Aztán végül kiderült, hogy Jeff a hivatalos jogtulajdonos, a kiadó – vagyis pontosan a kiadót képviselő ügynök – valószínűleg át akart ejteni minket, vagy pedig szimplán sokkal drágábban eladni a jogokat. Úgyhogy még jó, hogy Krisztián, a legendás hérosz megírta azt a kommentet, ezáltal egy igazi hőstettet hajtva végre, máskülönben lehet, hogy pórul járunk...

Szinay Balázs: Olvasás közben eszembe jutott, hogy ez a könyv akár jó forgatókönyv alapanyag is lehetne, akár film is készülhetne belőle. Te hogy látod?

Rausch István: Érdekes, én ebbe nem gondoltam bele, de most, hogy így mondod... A Freddie Mercuryról szóló film nagyon nagy siker lett és nekem is tetszett, pedig egyáltalán nem vagyok Queen-rajongó. Viszont szerintem rettentően nehéz találni hat olyan színészt, akik nemcsak külsőleg hasonlítanak Mike-ékra, de jól el is tudnák őket játszani. Mondjuk Robot meg Bradet nem lenne nehéz eljátszani, ők szinte mindig pókerarccal nyomják. (nevet) Mindenesetre, ha valaha film készülne a Linkin Parkról, én szívesebben néznék meg egy olyat, mint amilyen a Freddie Mercury-s film, ellenben egy dokumentumfilmmel. De arra is vevő lennék egyébként, csak ne a Netflix készítse! (nevet)

Szinay Balázs: Mielőtt rátérnénk a kötettel kapcsolatos munkádra, kérlek, pár gondolatban mesélj a Linkin Parkhoz kapcsolódó korábbi tevékenységeidről is! Úgy tudom részt vettél a Linkin Park Magyarország nevű Facebook-oldal szerkesztői munkájában, illetve saját Linkin Park témájú oldalt is szerkesztettél. Része volt ezeknek esetleg valamiféle fordítói tevékenység is?

Rausch István: Így van, egy ideig én voltam a Linkin Park Magyarország Facebook-oldal egyik szerkesztője, melyhez kapcsolódott egy weboldal is, melyet egyedül vittem. Természetesen sokat fordítottam ott. Szerencsére volt több ember is, aki kisegített a fordításban, mert akkor még nem volt annyira szuper az angolom. Emellett készítettem egy videót a soproni koncertről, mely az egész koncertet tartalmazza különböző felvételekből összevágva, és már közel 40.000 megtekintésnél jár a YouTube-on. Nem gondoltam volna, hogy ilyen népszerű lesz a videóm, bár hivatalos koncertvideó hiányában valahol érthető, hogy az emberek szívesen visszanézik a munkámat.

Szinay Balázs: Ez volt az első műfordításod. Mit gondolsz, nehéz dolog a műfordítás?

Rausch István: Piszkosul. Amikor belevágtam, úgy voltam vele, hogy jó az angolom, van már némi tapasztalatom fordításban is a LPM oldal miatt, akkor biztosan le tudok már fordítani egy könyvet is, hiába vagyok teljesen amatőr, és hiába nincs fordítói végzettségem. Aztán beütött a valóság. Rájöttem, hogy a műfordítás egy rettentően komplex dolog, és nem elég hozzá felsőfokú nyelvtudás az adott idegen nyelvből. Szerintem még egy több mint 30 éves pályafutást maga mögött tudható angoltanár sem biztos, hogy jól le tudna fordítani egy könyvet, még ha az nem is Shakespeare. Rengeteg dologra oda kell figyelni (pl. ha egy szót egyszer így fordítottam, akkor azt a későbbiekben is úgy fordítsam), rengeteg dolognak utána kell járni stb. Emellett volt egy készpénznek vett téves elképzelésem, hogy ez az egész fordítás meg lektorálás hogy működik (hosszú történet), de szerencsére tanultam az esetből. Mivel totál zöldfülű voltam, és szinte teljesen rosszul láttam át, hogy hogy működik ez az egész, nem teljesen úgy alakult a dolog, mint azt elképzeltem, így majd mindenképp szeretnék egy újrakiadást a könyvből, de ezt majd sok év múlva, a távoli jövőben.

Szinay Balázs: Milyen ütemterv, munkarend szerint haladtál a fordítással?

Rausch István: Nem volt különösebb ütemterv vagy munkarend, igyekeztem a lehető leggyakrabban időt szánni a dologra onnantól, hogy belekezdtem. Körülbelül 4 hónapba telt lefordítani az egészet. „Szerencsére” a mesterszak, amit elkezdtem, nem jött be, így azt otthagytam, munkahelyet pedig nem sikerült azonnal találnom, így volt rengeteg időm foglalkozni vele. Nekem ez inkább kikapcsolódás volt, mint munka. Annyira belemerültem olykor, hogy napi 9-10 órát is fordítottam. Rengeteg munka volt benne, használtam több egynyelvű meg kétnyelvű szótárat is, Wikipédiát; fordítóprogramokat meg a mesterséges intelligenciát is segítségül hívtam egy-egy mondatnál, ahol ugyan értettem a mondat lényegét, de nem volt ötletem, hogyan ültessem át magyarra. No persze nem azt csináltam, hogy a fordító vagy az AI szövegét egy az egyben bemásoltam a fordításomba, mert ezek nyilván nagyon magyartalan és nyers szövegek voltak. Ezek egyszerűen csak útmutatásként, segítségként szolgáltak. Egy idő után meg inkább azt csináltam, hogy megkértem a Chat GPT-t, hogy magyarázza el nekem a kontextus alapján angolul, „mire gondolt a költő” az adott mondatban, és ez sokkal hatékonyabbnak is bizonyult, mint egy nyers fordítás kérése.

Szinay Balázs: Hogyan hatott rád érzelmileg ez a munka, ez a fajta megterhelés és felelősség? Hogy élted ezt meg?

Rausch István: A poklok poklát jártam meg. Nem gondoltam, hogy ez az egész ilyen idegtépő lesz. Én az elején naivan azt gondoltam, nem lesz bonyolult, jól megy az angol, minden király lesz. Hát, nagyobbat nem is tévedhettem volna.

Szinay Balázs: Menet közben nem ötlött fel benned, hogy jobb lett volna ezt a munkát esetleg többen, társfordítókkal együtt csinálni? Ez egyszerűsítette vagy bonyolította volna a dolgokat?

Rausch István: Szerintem ha egy művet többen fordítanak, az meglátszik a végeredményen. Minden fordítónak megvan a saját stílusa, nyelvhasználata. Illetve folyamatos kommunikációban kell lenni a többiekkel, hogy ők ezt hogy fordítanák, azt hogy fordítanák stb. Úgyhogy szerintem az csak még komplikáltabbá tette volna a dolgokat. Másrészt szeretek egyedül dolgozni, bármiről is van szó. Valahogy gyorsabban haladok, ha egyedül végzek valamit, mert nem kell egyeztetni másokkal, nincsenek viták, hogy akkor ezt így vagy úgy csináljuk, és ezekkel sok idő elmegy. Úgyhogy nem igazán mondanám magam csapatjátékosnak – ami furán hangozhat egy egykori kosarastól. (nevet)

Szinay Balázs: Mik a terveid a jövőre vonatkozóan? Számíthatunk-e még tőled Linkin Park-könyv fordításra vagy másban gondolkodsz?

Rausch István: Megmondom őszintén, a kezdetekkor az volt a terv, hogy lefordítom Samantha könyvét, meg a Jason Lipshutz-félét is, de ez az egész annyira kimerített mentálisan és érzelmileg is, hogy nem akarok belevágni egy újabb könyvfordításba, még pénzért se (ezt ugye szabadidőmben csináltam, ingyen). Mint említettem, A csúcsra vezető út új kiadását mindenképp szeretném összehozni egy napon x év múlva, de az is lehet, hogy nem is kell új kiadás, hanem egy esetleges újranyomás során is lehetőségem lesz átírni azokat a dolgokat, amik végül nem úgy sültek el, mint kellett volna. Azt bevallom, hogy van bennem perfekcionizmus, nem is kevés, de itt nem erről van szó: egyszerűen tényleg nem úgy sült el néhány dolog a könyvben, mint kellett volna, több okból is, többek között talán a tapasztalatlanságomnak köszönhetően, és ezeket nagyon szeretném egyszer orvosolni. De ez még nagyon a jövő zenéje.

Szinay Balázs: Jó pár éve tagja vagy a magyar Linkin Park rajongói közösségnek. Ez idő alatt milyen fontosabb emlékekkel, élményekkel gazdagodtál a közösségnek köszönhetően és milyennek látod a hazai rajongói bázist?

Rausch István: Rengeteg nagyszerű embert ismerhettem meg a közösségben, sokkal közülük alighanem életre szóló barátság alakult ki. Velük rengeteget beszélek, és nem csak a Linkin Parkról. Ami pedig a hazai rajongói bázist illeti: szerintem régen sokkal aktívabb, összetartóbb közösség volt. Úgy gondolom, a 2017-es tragédia után sokan elfordultak a zenekartól, az új felállás pedig igencsak megosztotta a még mindig aktív rajongókat.

Szinay Balázs: Köszönöm, hogy elfogadtad a felkérést és megosztottad velünk ezeket a különleges infókat, kulisszatitkokat!

Rausch István: Én is köszönöm a lehetőséget!

***

A kötet megrendelhető a

https://dudichakos.com/

vagy a 

https://konkretkonyvek.com/

webes felületekről.